Elérhetőség
Tel.: +36 33 484 006
email:plebania@kesztolc.hu
Tel.: +36 33 484 006
email:plebania@kesztolc.hu
Kesztölci
Római Szent Kelemen Plébánia
-
Harangok
A templom harangjai Egy kis videó-filmen megtekinthetők és meghallgathatók a templom harangjai. A harangok először egyesével láthatók és hallhatók, végül az összes harang együtt szól. A felvételeket Komáromi Dániel harangkutató készítette. Neki köszönjük meg, mert tőle kaptuk ezt a kis videó-filmet. A film időtartama kb. 5 perc. A film megtekintéséhez az alábbi linkre kell kattintani:
Read Me... -
.jpg)
A templom története
A templom és plébánia rövid története: Kesztölc – kedvező földrajzi fekvésénél fogva – már ősidők óta lakott hely. Honfoglalás előtti neve ismeretlen. A helység mai neve először I. Gézának a garamszentbenedeki apátság részére 1075-ben kelt adománylevelében fordul elő. A király itt hét szőlőt és öt vincellért adott a Bars megyei szentbenedekrendi monostornak. A XIII. századtól már az esztergomi káptalannak is van itt birtoka. Az erre vonatkozó adománylevél 1304-ben Vencel cseh király Esztergomba való betörésekor megsemmisült.
Read Me... -
.jpg)
Kesztölc
Temető
Read Me... -
.jpg)
Kesztölc
Temető
Read Me... -
.jpg)
Kesztölc
Templom
Read Me...
Ajánlott filmek és zene-művek
Szent Maximilan Kolbe
A Lourdes-i jelenés története (Szent Bernadett)
https://www.karizmatikus.hu/noha/a-mi-mozink-2/video/326-bernadette-1988.html
Bakhita
https://www.karizmatikus.hu/noha/a-mi-mozink-2/video/153-bakhita-2009.html
A templom és plébánia rövid története
Kesztölc – kedvező földrajzi fekvésénél fogva – már ősidők óta lakott hely. Honfoglalás előtti neve ismeretlen. A helység mai neve először I. Gézának a garamszentbenedeki apátság részére 1075-ben kelt adománylevelében fordul elő. A király itt hét szőlőt és öt vincellért adott a Bars megyei szentbenedekrendi monostornak. A XIII. századtól már az esztergomi káptalannak is van itt birtoka. Az erre vonatkozó adománylevél 1304-ben Vencel cseh király Esztergomba való betörésekor megsemmisült. A török időben sem néptelenedik el teljesen a község. 1593-ban 10 lakott portája van.
Albert király 1439-ben megerősíti az esztergomi káptalant itteni birtokaiban. Ez alkalommal egy „Nyír” nevű pusztáról emlékezik meg. A község Esztergom felé eső egyik dűlője ma is a Nyíri nevet viseli. Az idők folyamán az esztergomi káptalan elfoglalta a garamszentbenedeki apátság itteni birtokát, ami ellen a monostor 1512-ben tiltakozott. A XVIII. század elején magyarok lakják, majd egyre több szlovákot telepítenek be. Plébániája középkori eredetű. Az 1629-es Pázmány-féle összeírás, amely az 1397. évi esztergomi káptalani statútumokkal kapcsolatos feljegyzésen alapszik, az exempt plébániák között említi. Kesztölc az 1562. évi nagyszombati zsinatra is meghívást kap. 1593-ban már mint Esztergom megyei község szerepel, akkor 10 portája van. Ezt erősíti meg az 1647. évi összeírás is. Lelkipásztori ellátása a törökök kiűzése után igen változatos. Licenciátusok működnek 1665-1695 között. Van, amikor Kesztölc látja el a közeli falvakat, van amikor Kesztölc lesz filia. 1787-től újra plébánia. Ősi temploma a ma „öreg temető”-nek mondott dombon állt. Padlózatának kövei megegyeznek a Klastrompusztán nemrég feltárt első pálos kolostor templomának kövezetével. Az 1732-es visitatio canonica szerint: „Nagy-Csév filiája… az esztergomi káptalan birtoka. Szent Kelemen tiszteletére épült fatornyos temploma dombon, a falun kívül, 500 lépésnyire fekszik. A falu közepén harangláb is van. Iskola-mester is működik. A gyónóképes hívek száma 231”. Mai templomát (200 nm) 1800. november 1-jén szentelik fel. Az egyházi tulajdonban levő plébániaház 1800-ból származik. A község határában levő klastrompusztai romok a Boldog Özséb által 1250 táján alapított és királyi segítséggel épített Szent Kereszt pálos anyakolostor romjai. Itt temették el Boldog Özsébet, a pálos rend alapítóját. A feltárt romtemplom oltárára vastag süttői márványlap került, melyet 1989 október 4-én Dr. Várszegi Asztrik OSB esztergomi segédpüspök áld meg. A cinteremben a rend első három generálisának sírja fölé a helybéli erdészet fatornyot épített.
A kesztölci templom búcsúja: november 23, ill. ehhez legközelebb eső vasárnap.
Anyakönyvek: 1787-től-
Lakosok száma: 2409.
Hívek száma: 1800.
Római Szent Kelemen pápa és vértanú
Templomunk védőszentje: Szent I. Kelemen vagy Római Szent Kelemen (ógörögül: Klémész Rómész, latinul: Clemens Romanus) Róma püspöke, Szent Anacletus utódaként a 4. római pápa 88-tól haláláig (101). Több európai város, a Krím-félsziget, valamint a kőfaragók, bányászok, kalaposok és tengerészek pártfogója, védőszentje.
Származása
Kelemen minden bizonnyal előkelő római családból származott. Szülei elszakadtak egymástól, s a család, amelyben még egy ikerpár született, teljesen szétszóródott. Kelemen már felnőtt, amikor elindult, hogy megkeresse övéit, de közben a bölcsességet kereste, mert kora gyermekkorától fogva foglalkoztatták az élet értelmének kérdései. Végül elérkezett a keresztényekhez, találkozott Szent Péterrel, és csatlakozott hozzá missziós útján. A történet azzal végződik, hogy Kelemen Péter utódja lett.
Péter utódja
A történeti források személyére vonatkozóan nem egyeznek minden tekintetben. Szent Iréneusz szerint Kelemen Szent Péter harmadik utóda volt Rómában. Tertullianus szerint maga Péter rendelte utódjául. A 4. században Epiphaniosz a következőképpen próbálta összhangba hozni az egymástól eltérő adatokat: Kelement valóban Péter rendelte utódjául, de ő a békesség kedvéért Linus javára lemondott. Többen úgy gondolják, hogy Péter apostol Rómában maga szentelte Kelement püspökké.
Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy ismerhette Szent Pált; valószínűleg 88-101 között volt Róma püspöke.
A víz-fakadás csodája
Életének utolsó szakaszát száműzöttként a Krímben töltötte egy márvány-bányában. A vértanúságával foglalkozó irat a Passio Sancti Clementis szerint Traianus császár, az uralkodása alatt kirobbant keresztény-üldözés során a Krím-félszigetre, Kherszonba száműzte. Kétezer keresztény sínylődött ott, akik hozzá hasonlóan kényszermunkára voltak ítélve. Amikor panaszkodtak, hogy nagyon messzire kell vízért járniuk, Kelemen a társaival együtt az Istenhez fohászkodott, és vízért imádkozott. S íme, meglátott egy bárányt, amint a lábával kapart egy helyen. Kelemen odament, és a megjelölt helyen kőfejtő-szerszámát belevágta a földbe. Olyan bővizű forrás fakadt ott, hogy patakként folyt tovább. A környék lakói úgy megrendültek az eseménytől, hogy megkeresztelkedtek. A tömeges megtérés miatt üldözést indítottak a keresztények ellen. A császár elrendelte, hogy kössenek követ Kelemen nyakába és fojtsák a tengerbe. Végül horgonyt kötöttek a nyakába és a tengerbe vetették, hogy még a holttestét se tisztelhessék a keresztények. A legenda szerint a hívek imájára a tenger visszahúzódott, és napfényre került egy márvány mauzóleum, a vértanú pápa holttestével. Ettől kezdve a tenger minden évben, a szent halála napján visszahúzódott, hogy hívei leróhassák kegyeletüket.
Tisztelete
Rómában hamarosan kialakult a tiszteletét őrző hely is. A Kolosszeum közelében van egy kis templom, a 4. században épült Kelemen tiszteletére. Régészek tárták fel a múlt század közepén. A hagyomány szerint ez a templom Kelemen háza fölé épült, a ház fölé, amelyben ősi kápolna volt az első keresztények titkos istentiszteleteire. Szent Jeromos járt ebben a templomban. Nagy Szent Gergely pápa prédikált benne.
A középkor elején hazatértek Kelemen ereklyéi is: Cirill és Metód, akiket a bizánci császár 860-ban a Krím-félszigetre küldött misszióba, Kherszonban megtalálták a vértanú csontjainak maradványait, amelyet később magukkal vittek Rómába. A már meglévő bazilika fogadta be ereklyéit, és így Szentünk sír-templomává lett. A bazilika mai altemplomában középkori freskók beszélik el a szent pápa történetét, ahogy a hagyományban megformálódott.
A 4. században Szent Kelemen pápa nevét a szentmise római kánonjába is fölvették: Linus, Klétus, Kelemen, Sixtus… Ettől kezdve az irodalom, az egyházi művészet és a liturgia együtt magasztalta a vértanú pápát.
A Kelemen-regény azzal végződik, hogy Szent Péter utódává teszi Kelement, és így beszél híveihez: „Mivel közel van már az én halálom napja, Kelement teszem meg püspökötöknek. Rábízom a hivatalomat, átadom neki a kötés és oldás hatalmát, hiszen ismeritek az Egyház rendjét. Reá hallgassatok, és legyetek benne biztosak, hogy aki megszomorítja az Igazság Tanítóját, Krisztus ellen vét és megharagítja Mindenek Atyját…”
Tiszteletével főleg Tirol és Csehország egyes bányavidékein, Magyarországon leginkább a Felvidéken (mai Szlovákia) Rozsnyó és Selmecbánya környékén találkozunk. Névünnepén Rozsnyón búcsú is van: a bányászok díszruhásan, kezükben égő gyertyával misén vesznek részt. Egy Illés nevű selmeci falu templomában ott függ fogadalmi jellegű képe. Körmöcbánya Szentháromság-szobrának kőreliefjén is föltűnik bányászó szerszámokkal körülvéve. Egy Szentkelemen elenyészett sárosi falu neve is bányász patrocíniummal függött össze. Patrocíniumai: Bük, Ötösbánya (Rudmány), Mocsonok, Kisgaram (1811). A Pilisben Kesztölc, Szentkút a Pinka völgyében a forrásfakasztó Kelement tiszteli védőszentül. Elenyészett Lelle (1055), Tata (1387), Balatonfőkajár (1421) hajdani patrocíniuma.
Ábrázolásánál gyakran jelenik meg attribútumaként a horgony és a hal, de gyakran ábrázolják könyvet vagy kulcsokat tartva, szökőkút vagy malomkő mellett.
Ünnepe hagyományosan október 13-a volt, de 1969-ben áttették november 23-ára.
FERENC PÁPA ÜZENETE
AZ ELVÁNDORLÓK ÉS MENEKÜLTEK 109. VILÁGNAPJÁRA2023. szeptember 24.
Szabadon dönteni: menni vagy maradni?
Kedves Testvérek!
1.
Napjaink menekülthullámai egy bonyolult és sokrétű jelenségnek a tünetei, amelynek megértéséhez gondosan elemeznünk kell a migráció egyes fázisait meghatározó valamennyi szempontot, az indulástól a megérkezésig, beleértve az esetleges visszatérést is. Azzal a szándékkal, hogy segítsem az erre a megértésre irányuló erőfeszítést, úgy döntöttem, hogy az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára szánt üzenetemet a „szabadságnak” szentelem, melynek minden esetben jellemeznie kellene a haza elhagyására vonatkozó döntést.
„Szabadon elmenni, szabadon maradni” – ez volt a címe annak a szolidaritási akciónak, amelyet az Olasz Püspöki Konferencia néhány évvel ezelőtt elindított, konkrét válaszként a migráció mai kihívásaira. És ahogy sorra meghallgattam részegyházakat, megállapíthattam, hogy ennek a szabadságnak a biztosítása széleskörű és közös lelkipásztori gondot jelent.
„Az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, s ezt mondta neki: »Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni«” (Mt 2,13). A Szent Család Egyiptomba menekülése nem szabad döntésből fakadt, ahogy az Izrael népének történelmét kísérő vándorlások közül sem sok történt önkéntesen. Az elvándorlásnak mindig szabad döntésnek kellene lennie, de sok esetben nem az, még napjainkban sem. Konfliktusok, természeti katasztrófák vagy egyszerűen csak az a tény, hogy saját földjükön lehetetlen emberhez méltó és sikeres életet élniük, emberek millióit kényszeríti távozásra. Szent II. János Pál már 2003-ban kijelentette: „a béke konkrét feltételeinek megteremtése a migránsok és menekültek tekintetében mindenekelőtt azt jelenti, hogy komolyan el kell kötelezni magunkat az elnemvándorláshoz való jog biztosítása mellett, azaz hogy a saját hazájukban békében és emberhez méltóan élhessenek” (Üzenet az elvándorlók és a menekültek 90. világnapjára [2004. jan.], 3).
2.
„Magukkal vitték nyájaikat és vagyonukat is, amit Kánaán földjén szereztek. Így értek Egyiptomba: Jákob és vele együtt egész nemzetsége” (Ter 46,6). Egy súlyos éhínség miatt Jákob egész családjával kénytelen volt Egyiptomba menekülni, ahol fia, József biztosította számukra a túlélést. Napjainkban is az üldözések, a háborúk, az időjárási viszonyok és a nyomor a kényszermigráció legnyilvánvalóbb okai. A migránsok szegénység, félelem és kétségbeesés miatt menekülnek. Ahhoz, hogy ezeket az okokat megszüntessük és így véget vessünk a kényszermigrációnak, valamennyi ember közös elköteleződésére van szükség, kinek-kinek a saját felelőssége szerint. Olyan elköteleződésre, amely azzal kezdődik, hogy feltesszük magunknak a kérdést: mi az, amit tehetünk, és mi az, amit nem szabad többé megtennünk. Arra kell törekednünk, hogy véget vessünk a fegyverkezési versenynek, a gazdasági gyarmatosításnak, mások erőforrásai kizsákmányolásának és közös otthonunk pusztításának.
„A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek” (ApCsel 2,44–45). Az első keresztény közösség ideálja oly távolinak tűnik a mai valóságtól! Ahhoz, hogy az elvándorlás valóban szabad választás lehessen, arra kell törekednünk, hogy a közjóból való méltányos részesedést, az alapvető jogok tiszteletben tartását és a teljes körű emberi fejlődéshez való hozzáférést mindenki számára biztosítsuk. Csak így tudunk mindenkinek esélyt adni az emberhez méltó életre és a kiteljesedésre személyesen és a családjában is. Nyilvánvaló, hogy a feladat legnagyobb része a származási országokra és azok vezetőire hárul, akiknek jó, átlátható, becsületes és előrelátó politikát kell folytatniuk minden ember, különösen a legkiszolgáltatottabbak szolgálatában. Ehhez azonban olyan helyzetbe kell hozni őket, amelyben ezt megtehetik, anélkül, hogy megfosztanák őket természeti és emberi erőforrásaiktól, illetve külső beavatkozás nélkül, amely kevesek érdekeit szolgálná. Ahol a körülmények lehetővé teszik a választást az elvándorlás és a helyben maradás között, biztosítani kell, hogy ez a választás megalapozott és megfontolt legyen, és el lehessen kerülni, hogy oly sok férfi, nő és gyermek váljon kockázatos ábrándok vagy gátlástalan emberkereskedők áldozatává.
„Ebben a jubileumi évben mindenki kapja vissza a birtokát” (Lev 25,13). A jubileumi év ünneplése a kollektív igazságosság cselekedetét jelenítette meg Izrael népe számára: „Mindenki lehetőséget kapott arra, hogy visszatérjen az eredeti helyzetébe, a szentév eltörölt minden tartozást, visszaadta a földet, és lehetővé tette, hogy mindenki ismét Isten népe tagjainak szabadságát élje meg” (Katekézis, 2016. február 10.). A 2025. jubileumi évhez közeledve jól tesszük, ha emlékeztetjük magunkat a jubileumi ünnep ezen szempontjára. Az egyes országok és a nemzetközi közösség együttes erőfeszítésével lehet csak mindenki számára biztosítani annak jogát, hogy ne legyen kénytelen elvándorolni, azaz annak lehetőségét, hogy saját hazájában békében és emberhez méltó módon éljen. Ezt a jogot még nem kodifikálták, de alapvető fontosságú, és garantálásának részét kell képeznie az államok nemzeti határokon átívelő közös jóért vállalt együttes felelősségének. Mivel a világ erőforrásai nem korlátlanok, a gazdasági értelemben szegényebb országok fejlődése valójában attól függ, hogy sikerül-e kialakítani a népekben a kölcsönös osztozás képességét. Amíg az említett jog nem biztosított – márpedig még hosszú út áll előttünk odáig –, addig sokan a jobb élet reményében kénytelenek lesznek elvándorolni.
3.
„Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek” (Mt 25,35–36). Ezek a szavak állandó figyelmeztetésként csengenek a fülünkbe, hogy a migránsban ne csak rászoruló testvért lássunk, hanem ismerjük fel benne magát Krisztust, aki az ajtónkon kopogtat. Ezért tehát, miközben azon dolgozunk, hogy az elvándorlás mindig szabad döntés alapján történjen, arra kapunk meghívást, hogy a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben tartsuk minden migráns méltóságát, ami azt jelenti, hogy legjobb tudásunk szerint kísérjük és irányítjuk a migrációs áramlatokat, falak helyett hidakat építve és kitágítva a migráció biztonságos és szabályos csatornáit. Bárhogy döntsön is valaki, hogy a jövőjét a szülőföldjén vagy máshol építi, lényeges, hogy legyen ott egy közösség, amely kész mindenkit befogadni, védeni, támogatni és integrálni, különbségtétel és kirekesztés nélkül.
A szinodalitás útja, melyre Egyházként léptünk, lehetővé teszi, hogy a legkiszolgáltatottabb emberekben – és köztük sok elvándorló és menekült emberben – különleges társakat lássunk, akiket testvéreinkként kell szeretünk és akikről testvéreinkként kell gondoskodnunk. Csak így, együtt járva juthatunk előre és érhetjük el közös utunk célját.
Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2023. május 11-én.
Ferenc
* * *
IMÁDSÁG
Istenünk, mindenható Atyánk, add meg nekünk a kegyelmet, hogy tevékenyen dolgozzunk az igazságosságért, a szolidaritásért és a békéért, hogy minden gyermeked élhessen azzal a szabadsággal, hogy eldöntheti, elvándorol vagy hazájában marad.
Adj nekünk bátorságot, hogy elítéljük világunk összes szörnyűségét, és küzdjünk minden igazságtalanság ellen, ami elcsúfítja teremtményeid szépségét és elrontja közös otthonunk harmóniáját.
Támogass bennünket Lelked erejével, hogy közvetíteni tudjuk gyengédségedet minden migránsnak, akivel utunkon találkozunk, s hogy a találkozás és a gondoskodás kultúráját vigyük mindenki szívébe és minden környezetbe.
Napjaink menekülthullámai egy bonyolult és sokrétű jelenségnek a tünetei, amelynek megértéséhez gondosan elemeznünk kell a migráció egyes fázisait meghatározó valamennyi szempontot, az indulástól a megérkezésig, beleértve az esetleges visszatérést is. Azzal a szándékkal, hogy segítsem az erre a megértésre irányuló erőfeszítést, úgy döntöttem, hogy az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára szánt üzenetemet a „szabadságnak” szentelem, melynek minden esetben jellemeznie kellene a haza elhagyására vonatkozó döntést.
„Szabadon elmenni, szabadon maradni” – ez volt a címe annak a szolidaritási akciónak, amelyet az Olasz Püspöki Konferencia néhány évvel ezelőtt elindított, konkrét válaszként a migráció mai kihívásaira. És ahogy sorra meghallgattam részegyházakat, megállapíthattam, hogy ennek a szabadságnak a biztosítása széleskörű és közös lelkipásztori gondot jelent.
„Az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, s ezt mondta neki: »Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni«” (Mt 2,13). A Szent Család Egyiptomba menekülése nem szabad döntésből fakadt, ahogy az Izrael népének történelmét kísérő vándorlások közül sem sok történt önkéntesen. Az elvándorlásnak mindig szabad döntésnek kellene lennie, de sok esetben nem az, még napjainkban sem. Konfliktusok, természeti katasztrófák vagy egyszerűen csak az a tény, hogy saját földjükön lehetetlen emberhez méltó és sikeres életet élniük, emberek millióit kényszeríti távozásra. Szent II. János Pál már 2003-ban kijelentette: „a béke konkrét feltételeinek megteremtése a migránsok és menekültek tekintetében mindenekelőtt azt jelenti, hogy komolyan el kell kötelezni magunkat az elnemvándorláshoz való jog biztosítása mellett, azaz hogy a saját hazájukban békében és emberhez méltóan élhessenek” (Üzenet az elvándorlók és a menekültek 90. világnapjára [2004. jan.], 3).
2.
„Magukkal vitték nyájaikat és vagyonukat is, amit Kánaán földjén szereztek. Így értek Egyiptomba: Jákob és vele együtt egész nemzetsége” (Ter 46,6). Egy súlyos éhínség miatt Jákob egész családjával kénytelen volt Egyiptomba menekülni, ahol fia, József biztosította számukra a túlélést. Napjainkban is az üldözések, a háborúk, az időjárási viszonyok és a nyomor a kényszermigráció legnyilvánvalóbb okai. A migránsok szegénység, félelem és kétségbeesés miatt menekülnek. Ahhoz, hogy ezeket az okokat megszüntessük és így véget vessünk a kényszermigrációnak, valamennyi ember közös elköteleződésére van szükség, kinek-kinek a saját felelőssége szerint. Olyan elköteleződésre, amely azzal kezdődik, hogy feltesszük magunknak a kérdést: mi az, amit tehetünk, és mi az, amit nem szabad többé megtennünk. Arra kell törekednünk, hogy véget vessünk a fegyverkezési versenynek, a gazdasági gyarmatosításnak, mások erőforrásai kizsákmányolásának és közös otthonunk pusztításának.
„A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek” (ApCsel 2,44–45). Az első keresztény közösség ideálja oly távolinak tűnik a mai valóságtól! Ahhoz, hogy az elvándorlás valóban szabad választás lehessen, arra kell törekednünk, hogy a közjóból való méltányos részesedést, az alapvető jogok tiszteletben tartását és a teljes körű emberi fejlődéshez való hozzáférést mindenki számára biztosítsuk. Csak így tudunk mindenkinek esélyt adni az emberhez méltó életre és a kiteljesedésre személyesen és a családjában is. Nyilvánvaló, hogy a feladat legnagyobb része a származási országokra és azok vezetőire hárul, akiknek jó, átlátható, becsületes és előrelátó politikát kell folytatniuk minden ember, különösen a legkiszolgáltatottabbak szolgálatában. Ehhez azonban olyan helyzetbe kell hozni őket, amelyben ezt megtehetik, anélkül, hogy megfosztanák őket természeti és emberi erőforrásaiktól, illetve külső beavatkozás nélkül, amely kevesek érdekeit szolgálná. Ahol a körülmények lehetővé teszik a választást az elvándorlás és a helyben maradás között, biztosítani kell, hogy ez a választás megalapozott és megfontolt legyen, és el lehessen kerülni, hogy oly sok férfi, nő és gyermek váljon kockázatos ábrándok vagy gátlástalan emberkereskedők áldozatává.
„Ebben a jubileumi évben mindenki kapja vissza a birtokát” (Lev 25,13). A jubileumi év ünneplése a kollektív igazságosság cselekedetét jelenítette meg Izrael népe számára: „Mindenki lehetőséget kapott arra, hogy visszatérjen az eredeti helyzetébe, a szentév eltörölt minden tartozást, visszaadta a földet, és lehetővé tette, hogy mindenki ismét Isten népe tagjainak szabadságát élje meg” (Katekézis, 2016. február 10.). A 2025. jubileumi évhez közeledve jól tesszük, ha emlékeztetjük magunkat a jubileumi ünnep ezen szempontjára. Az egyes országok és a nemzetközi közösség együttes erőfeszítésével lehet csak mindenki számára biztosítani annak jogát, hogy ne legyen kénytelen elvándorolni, azaz annak lehetőségét, hogy saját hazájában békében és emberhez méltó módon éljen. Ezt a jogot még nem kodifikálták, de alapvető fontosságú, és garantálásának részét kell képeznie az államok nemzeti határokon átívelő közös jóért vállalt együttes felelősségének. Mivel a világ erőforrásai nem korlátlanok, a gazdasági értelemben szegényebb országok fejlődése valójában attól függ, hogy sikerül-e kialakítani a népekben a kölcsönös osztozás képességét. Amíg az említett jog nem biztosított – márpedig még hosszú út áll előttünk odáig –, addig sokan a jobb élet reményében kénytelenek lesznek elvándorolni.
3.
„Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek” (Mt 25,35–36). Ezek a szavak állandó figyelmeztetésként csengenek a fülünkbe, hogy a migránsban ne csak rászoruló testvért lássunk, hanem ismerjük fel benne magát Krisztust, aki az ajtónkon kopogtat. Ezért tehát, miközben azon dolgozunk, hogy az elvándorlás mindig szabad döntés alapján történjen, arra kapunk meghívást, hogy a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben tartsuk minden migráns méltóságát, ami azt jelenti, hogy legjobb tudásunk szerint kísérjük és irányítjuk a migrációs áramlatokat, falak helyett hidakat építve és kitágítva a migráció biztonságos és szabályos csatornáit. Bárhogy döntsön is valaki, hogy a jövőjét a szülőföldjén vagy máshol építi, lényeges, hogy legyen ott egy közösség, amely kész mindenkit befogadni, védeni, támogatni és integrálni, különbségtétel és kirekesztés nélkül.
A szinodalitás útja, melyre Egyházként léptünk, lehetővé teszi, hogy a legkiszolgáltatottabb emberekben – és köztük sok elvándorló és menekült emberben – különleges társakat lássunk, akiket testvéreinkként kell szeretünk és akikről testvéreinkként kell gondoskodnunk. Csak így, együtt járva juthatunk előre és érhetjük el közös utunk célját.
Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2023. május 11-én.
Ferenc
* * *
IMÁDSÁG
Istenünk, mindenható Atyánk, add meg nekünk a kegyelmet, hogy tevékenyen dolgozzunk az igazságosságért, a szolidaritásért és a békéért, hogy minden gyermeked élhessen azzal a szabadsággal, hogy eldöntheti, elvándorol vagy hazájában marad.
Adj nekünk bátorságot, hogy elítéljük világunk összes szörnyűségét, és küzdjünk minden igazságtalanság ellen, ami elcsúfítja teremtményeid szépségét és elrontja közös otthonunk harmóniáját.
Támogass bennünket Lelked erejével, hogy közvetíteni tudjuk gyengédségedet minden migránsnak, akivel utunkon találkozunk, s hogy a találkozás és a gondoskodás kultúráját vigyük mindenki szívébe és minden környezetbe.
Szent Maximilan Kolbe
Dr. Csókay András idegsebész főorvos úr előadása
https://youtu.be/8RfBQLyhYE0
Úrnapi mise és körmenet
Fényképek az elsőáldozásról
https://www.facebook.com/photo?fbid=280019704376233&set=pcb.280021511042719
Az elsőáldozásról készült film (video)
OKTÓBER hónap szentjei és ünnepei
1: Lisieux-i Szent Teréz
2: Szent Őrzőangyalok
4: Assisi Szent Ferenc
6: Szent Brúnó áldozópap
7: Rózsafüzér Királynője
8: Magyarok Nagyasszonya
11: Szent XXIII. János pápa
14: Szent I. Kallixtusz pápa és vértanú
15: Avilai Szent Teréz
16: Alacoque Szent Margit Mária szűz
17: Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú
18: Szent Lukács evangélista
19: Keresztes Szent Pál áldozópap
20: Szent Vendel remete
21: Boldog IV. Károly király
22: Szent II. János Pál pápa
23: Kapisztrán Szent János áldozópap
25: Szent Mór püspök
28: Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok Ü
31: Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú