Kesztölci

HÍRLEVÉL

2023. NOVEMBER

Szent Cecília

(november 22.)

Cecília ókeresztény szent, a szolgálatban hűséges, a szenvedésben diadalmas volt. A középkor végétől a tizennégy segítő szent egyike, az egyházi zene patrónája. 230 körül halt meg, ünnepét a 6. század óta november 22-én ülik.

Valerianus és Tibor megtérése és vértanúsága

Legendája szerint Cecília a 3. században élt, előkelő családban született. Kora ifjúságában szüzességet fogadott, azonban szülei egy Valerianus nevű ifjúhoz kényszerítették. Cecília a nászéjszakán rábírta férjét, hogy ne érjen hozzá, azt mondta, egy angyal őrzi tisztaságát. Valerianus kíváncsi volt Cecília „titokzatos jegyesére”. A keresztséget is vállalta felesége kedvéért: megkereste a keresztényüldözés miatt rejtőzködő I. Orbán pápát, aki megkeresztelte őt. Hazatérve meglátta felesége őrang

yalát, aki liliomból és vérvörös rózsából (a szüzesség és a vértanúság jeleiből) font koszorút helyezett mindkettőjük fejére.

A csoda hatására Valerianus öccse, Tiburtius (Tibor) is megkeresztelkedett. A fivérek eltemették azokat a keresztényeket, akiket Turcius Amalchius prefektus idejében öltek meg. A történtekről értesülve Róma prefektusa egy tisztjével elfogatta őket. A két fiatalember hite láttán a tiszt, Maximus magára vállalta a felelősséget, késleltette a kivégzést, és házába vitte őket. Megtért, és családjával együtt megkeresztelkedett. Maximus, Valerianus és Tiburtius együtt haltak vértanúhalált.

Cecília vértanúsága

Ezt követően Cecíliát is elfogták. Kivégzése előtt megtérítette az őt kísérő katonákat és tisztjüket. A per folyamán oly bátorságot tanúsított, és olyan meggyőződéssel védte a hitét, hogy hatására sokan megtértek. Amikor a prefektus felelősségre vonta, így tett hitvallást: „Én nem halok meg, hanem csak elváltozom. Port adok az arany fejében. Ha nektek valaki aranypénzt kínálna cserében ugyanolyan súlyú rézpénzért, vajon nem kapnátok-e az alkalmon, és nem mondanátok-e el rokonaitoknak is, hogy ők is részesei lehessenek egy ilyen nagyszerű cserének? Jézus Krisztus, a mi Istenünk ilyet ad nekünk; amit neki ad az ember, azt ő kimondhatatlanul értékesebbre cseréli.”

Sok gyötrelemnek vetették alá: először saját fürdője forró gőzével végezték volna ki, de a tűz kialudt; majd forró olajban akarták megölni. Végül kard általi halálra ítélték, de a hóhér három csapással sem tudta lefejezni, megsebesítve hagyta ott. Barátai karjai közt halt meg.

Templom őrzi emlékét

A 4. században templomot építettek Cecília tiszteletére azon a helyen, ahol egykor Valerianus és Cecília trasteverei háza állt. A legenda szerint a szűz látomásban maga mutatta meg pápának, hol van a sírja. A pápa ezután 321-ben vitette át holttestét a templomba. 1559-ben felnyitották sírját, és testét teljesen épen találták, abban a helyzetben, ahogyan Stefano Maderno híres szobra ábrázolja.

Cecília szerepe az Egyházban

Cecília a középkor végén került a tizennégy segítő szent közé. Egy fordítási hiba következtében – mely szerint az esküvőjén ő maga játszott az orgonán – lett a szent zene védőszentje. Ünnepének egyik antifónája: „Zengő hangszerek kíséretében Cecília egyedül az Úrnak énekelt, mondván: legyen az én szívem szeplőtelen, hogy ne rendüljek meg.”

A 6. század óta ábrázolják a vértanú nők sorában. Kezdetben attribútum nélkül, majd kereszttel, a vértanúk koronájával, mécsessel vagy fáklyával, galambbal, karddal, a 15. század végétől pedig – főleg a holland és kölni festők kis orgonával kezdték festeni. A 16. századi és a barokk képeken általában hangszeren játszik, énekel vagy angyali koncertet hallgat a szentek körében. Liszt Ferenc oratóriumot szerzett a tiszteletére.

Alakja a magyar néphagyományban a holdfoltokra adott magyarázatokban él: a holdban Szent Dávid hegedül, Cicelle meg táncol. E képzet a magyar nyelvterület középső részén (Mátyusföld, Csallóköz, Hont, Nógrád, Heves, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés vármegyék, Torontál) volt ismert. Cecília és Dávid mint a mennyei muzsika (musica coelestis) képviselői kerültek össze a nép-hagyományban. Holdra kerülésüknek különböző népi magyarázatai ismertek.

előző HÍRLEVÉL

Lisieux-i Szent Teréz

(Október 1.)

Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. A keresztségben a Mária Franciska Teréz neveket kapta. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az Egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. (Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté avatta őket.)

Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe (Kármel: a kármeliták házainak elnevezése arra emlékeztetve, hogy a 12. századtól a szentföldi Kármel hegység a remeték lakhelye lett, akik később rendbe tömörültek), és Teréz is minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencéves korában kérte felvételét a nővérekhez. 1886 karácsonyán élte át a megtérést, ekkor értette meg, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja.

1887 nyarán egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, s amikor imádsága meghallgatásra talált, az elítélt kivégzése előtt megcsókolta a feszületet, Terézben megnövekedett a vágy, hogy a bűnösök megtéréséért éljen, „napról napra lelkeket mentsen”. Szinte megszállottan a lelkek utáni vágytól, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita apácák kolostorába. A Kármel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni. Teréz édesapjával Rómába utazott, ahol egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó elé térdelt. A kérésre azonban a pápa is csak kitérő választ adott. Teréz válaszul felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel bármit tehet, csak öröme teljék benne. 1887 decemberében aztán megérkezett a pápai engedély, és 1888 tavaszán Teréz beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett fogadalmat. Ágnes anya (Pauline, Teréz nővére) kívánságára 1895-ben kezdte el írni lelki életrajzát.

Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja betegsége és halála, elöljárói szigorúsága. A bántásokat szótlanul, panasz nélkül tűrte, azonban magányosság gyötörte és kételyei voltak. 1896 nagypéntekének éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de készségesen ült le a bűnösök asztalához, s szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé. Lelki életrajzát halála után Egy lélek története címmel könyv formában is megjelentették. XVI. Benedek pápa a 2011. április 6-i általános kihallgatáson így beszélt erről a könyvről:

A szeretet csodálatos történetét mondja el olyan hitelességgel, egyszerűséggel és frissességgel, amely nem tudja nem magával ragadni az olvasót. Ennek a szeretetnek megvan az arca és a neve – a neve: Jézus. […] Teréz egyike azoknak az evangéliumi »együgyűeknek«, akik hagyják, hogy Isten maga vezesse őket titkainak legmélyére.

Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. Utolsó szavai ezek voltak: „Istenem, szeretlek.” Korábban a rá jellemző alázatossággal mondogatta: „Fent a mennyben jót akarok tenni a földön maradottak számára!”, „Meglátjátok, halálom után mindenki szeretni fog engem”. Igaza lett.

Már 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. 1925 óta a missziók védőszentje, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként.

Az irgalmasság Atyja Krisztus által a Szentlélekben árasztja ki az isteni szeretet tudományát. Ezt az ajándékot a kicsinyek és alázatosak kapják, hogy ismerjék meg és hirdessék az Ország titkait, amelyek rejtve vannak a tudósok és bölcsek előtt. […] Élete folyamán Teréz új fényt, rejtett és titkos jelentéseket fedezett föl, és az isteni Mestertől megkapta a szeretet tudományát, amelyet olyan sajátos, eredeti módon fejtett ki írásaiban.”

(Részlet II. János Pál pápa Divini amoris scientia kezdetű apostoli leveléből,

mellyel egyháztanítóvá avatta Lisieux-i Szent Terézt

Mit tanít az Egyház legfiatalabb doktora? Mi az ő kis útja?

Az Istenhez vezető kis úton a szentség nem valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt feladataink megvalósulása; a magunkkal szembeni igazság és saját élettörténetünk elfogadása.

A kis út nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útját járva jutni egészen közel Istenhez.

A kis út a felebarát szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit a legnehezebb szeretni. Teréz ezt zseniálisan művelte.

Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban.

1714: (Filialis ad Csév)

1787: Kaprinay Simon

1793: Petrás György

1800: Köntöss István

1812: Termézy János

1815: Novoszád József

1823: Mandik Mihály

1836: Scolári Ignác

1868: Sorecz János

1900: Srobár Jőzsef

1919: Dr. Vándor József

1932: Szabó Jenő

1934: Szuchy József

1936: Kajmó József

1946: Nagy Péter

1958: Dr. Kárpáti Pál

1971: Tarnóczi Ferenc

2012: Pokriva László

2015: Dr. Magyar Pál